Hubel Magyar-Belga Kft

Promóció
    

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az Aqeri, zord körülmények között is biztonságosan üzemeltethető számítógépes és kommunikációs berendezések fejlesztésével, illetve gyártásával foglalkozó vállalat, mely intézmény lassan 30 éves tapasztalatot szerzett a védelmi, ipari és gépjármű technológia ágazatában. Az Aqeri termékek igen széles skálán mozognak. Repertoárjukban megtalálható a Rugged számítógép, Rugged Notebook, Ipari Panel PC, és minden olyan eszköz, mely a telekommunikációban nélkülözhetetlen, legyen szó azok ipari vagy katonai alkalmazásáról egyaránt. Az eszközök mindegyike MIL (katonai) szabványokat követ, így például MIL-STD-810.
 
   
 
Az Aqeri védelmi szolgálatokat ellátó termékei a legnagyobb kihívásoknak is eleget tesznek. Ezen termékkategória irányelveit a védelmi ipar szabványai adják, ezáltal biztosak lehetünk benne, hogy az ide besorolt termékek a legzordabb körülmények között is helyt állnak.
   
Az Aqeri ipari termékekre a leginkább jellemző a kis méret, a termelékenységet leginkább segítő funkciók megerősítése, továbbá a hosszú élettartam és jellemzően a szélsőséges hő viszonyoknak való ellenállás.
   
A járművekbe szerelhető termékek a mozgásból adódóan hosszú ideig vannak kitéve az utazás következtében keletkező rázkódásnak, ezért ezen kategóriában szereplő termékek fokozottan ügyelnek a rázkódásvédelemre, továbbá arra, hogy a lehető legkevesebb helyet foglaljon.
 
Copyright © 2009-2010 Hubel Magyar-Belga Kft. Minden jog fenntartva.